"Játszva tanítunk és tanulunk a gyerekektől."

Beszélgetés Szabó Tamással és Varga Norberttel, a Mocorgó Gyerekprogramok játékmestereivel.

 

A Mocorgó kitalálói nemcsak egyoldalúan elkápráztatni szerették volna a gyerekeket, hanem együtt játszani, interaktívan megmozgatni őket. A vége az lett, hogy ők is elvarázsolódtak, miközben tanultak és friss lendületet kaptak az ovisoktól: folyamatosan újuló programokat találnak ki, tornáznak, óriásbuborékot fújnak, gólyalábaznak, zsonglőrködnek, születésnapot ünnepelnek a gyerekekkel. És nem unják. Sőt!

 

Hogyan jött az ötlet, hogy játékos gyerektorna-programokat indítsatok?

 

Szabó Tamás: Gyerekkorunkban, egymástól függetlenül, mindketten sok időt töltöttünk táborokban, gyerektársaságban: Norbert szülei pedagógusok, én nagycsaládban nőttem fel, az én szüleim is gyerekekkel foglalkoztak – ezek biztos, de nem a konkrét alapok. Én korábban a szombathelyi Bábszínházban dolgoztam, ott néha rövidebb-hosszabb, interaktív játékok vezették be vagy zárták le az előadást, és akkor vettem észre, hogy ez nekem sokkal jobban tetszik, mint egy-egy figura megformálása vagy eljátszása az előadásban. Norberttel még kolozsvári egyetemista éveinkből ismertük egymást, és már 2011-ben elkezdtünk sms-ezni és emailezni arról, hogy jó lenne elindítani egyfajta gyerekeknek szóló, mozgásfejlesztő programot. Hamar összeállt, hogy az ő gyógytornászi végzettsége és az én bábszínészi alapjaim nemcsak hogy alkalmasak arra, hogy fel tudjunk építeni egy életképes gyerekfoglalkoztató programot, de valami egyedit és újszerűt is hozzá tudunk adni.

Varga Norbert: Én Kolozsváron felnőtteknek és gyerekeknek is tanítottam néptáncot, miközben kezdő gyógytornászként beleláttam abba is, hogy mit jelent ez a szakma pl. öregek otthonában, értelmileg sérült gyerekek intézetében, vagy baleset utáni rehabilitáció keretei között. A gyerekekkel való foglalkozás mellett döntöttem, Budapesten óvóbácsiként is dolgoztam, és azt tapasztaltam, hogy mozgás-alapú, játékos foglalkozásokra nagy igény van. Így aztán két éve el is kezdtük a komolyabb tervezgetést, nyárra megszületett a bábunk, akit Kalimpának neveztünk el, 2012 őszén pedig elindultak a Mocorgó-foglalkozások.

 

Nagy a kínálat gyerekeknek szóló mesés, éneklős, mozgásos foglalkoztató programokból, a tietek miben különbözik ezektől?

 

SZT: Elsősorban az, hogy mi a nagyobb gyerekekre koncentrálunk. A hasonló típusú foglalkozások az 1-3 év közötti gyerekekkel foglalkoznak, a Mocorgó pedig a 3-6 év között óvodás korosztályt célozza meg, de a 7-8 éves kisiskolásokat is lekötik a foglalkozásaink, illetve ők is szívesen játszanak Kalimpával, a bábbal.

VN: Azt, hogy egy külső szereplő irányítson, vagy éppen résztvevő legyen egy játékban, az óvónők is gyakran használják. Ami nálunk új, az a technika és a méret: nem kesztyűs bábot használunk, hanem a kisfiú méretű Kalimpát, akit könnyen „közel” érezhetnek magukhoz a gyerekek, és a megszemélyesülése is egyértelműbb. Másfelől ismerős dolgok vannak beépítve: mozgásfejlesztő gyakorlatok, csapatjátékok, mese, énekek. Az már a mi döntésünk volt, hogy nem népdalokat, mondókákat használunk a foglalkozásokon, hanem kizárólag saját anyagokat: magunk írjuk az éppen aktuális mesét és a dalokat is, ami néha nem kis kihívás, de így lehet minden mese és ének főszereplője Kalimpa.

 

Hogy néz ki nálatok egy foglalkozás?

 

VN: A 45 perces foglalkozások tematikus alapját az adja, hogy Kalimpával mindig történik valami, évszaktól, ünnepektől, vagy éppen a hétköznapoktól függően. Énekkel érkezik és az éppen aktuális helyzetbe megpróbálja a gyerekeket is bevonni, mert az alapszituációt mindig úgy találjuk ki, hogy a gyerekek hozzá tudjanak tenni, be tudjanak lépni a mesébe. Foglalkozás közben mi is folyamatosan alakítjuk a történéseket a gyerekek reakcióinak megfelelően. A köszöntés után elindul egy nagy séta, ami lényegében az első mozgásfejlesztő rész: bemelegítő mozgások, járástípusok, élénkítő játékok bevetésével megyünk végig egy előre kitalált akadálypályán. Be szoktunk iktatni egy képzeletjátékot is, mikor a gyerekek leülnek, becsukják a szemüket, és Kalimpa mesél nekik, mialatt játékos légző- és testtartásjavító gyakorlatokat, nyújtásokat végeznek. Az ezt követő csapatjátékok, benne a legegyszerűbb fogócska is úgy van kitalálva, hogy éppen az aktuális heti fejlesztéshez kapcsolódjon. A levezető, befejező részben megbeszéljük a történéseket, a játékokat, és énekkel zárjuk a foglalkozást. A gyerekek Kalimpás matricát is kapnak, amit előszeretettel gyűjtenek.

SZT: Mivel itt egy nagyobb, óvódás korosztályról van szó, eleve úgy dolgoztuk ki a programot, hogy minden héten három különböző mozgásfejlesztési területre koncentráljunk. Ezek közül rotációs alapon mindig az egyiket frissítjük: ha pl. egyik héten az állóképesség, ugrás, egyensúly volt terítéken, a következő foglalkozáson az ugrás helyére a dobás kerül, és így tovább. Szeretünk kis létszámú, 10-12 fős csoporttal dolgozni, mert akkor minden egyes gyerekre oda tudunk figyelni. Ha egy gyereknek nehézségei akadnak egy feladat elvégzésében, lehetőségünk van egyénileg is figyelni rá a foglalkozás alatt, és szépen látszik a fejlődés: a gyerekek hétről hétre bátrabbak és ügyesebbek.

 

Hogyan alakult az első másfél évetek?

 

VN: Indulásunk óta folyamatosan javítgattuk, fejlesztettük a foglalkozások forgatókönyvét. Ez egy hosszú tanulási folyamat részünkről, rá kellett jönnünk, hogy ezen a korosztályon belül is hogyan érdemes dolgozni az egyes csoportokkal, milyen módon és sorrendben lehet lekötni vagy éppen mozgósítani őket. A kezdeti nehézségek ellenére is bizakodóak vagyunk, mert azt tapasztaljuk, hogy egyik kapcsolat hozza a másikat.

 

Hogyan szeretnétek továbbfejleszteni a Mocorgó-programokat, és hol lehet elérni Benneteket?

 

SZT: Ezt egyfelől már el is kezdtük: a Mocorgó bábos gyerektorna-foglalkozások mellett rendezvény-, illetve gyerekprogram-szervezéssel is foglalkozunk. Meghívásra családi napokon, fesztiválokon szoktunk részt venni, ilyenkor csapatjátékokat szervezünk, óriásbuborékot fújunk, bűvészkedünk, lufit hajtogatunk, zsonglőrködünk, gólyalábazunk. Ezek nem egyszerűen csak látványosságok, hanem minden interaktívan zajlik, a gyerekek bevonásával: ők pedig pillanatok alatt csapatokká állnak össze, vetélkednek, együttműködnek, játékos ügyességi feladatokat végeznek el. Nagyon népszerűek a zenés-gitáros születésnapi foglalkozásaink is, ilyenkor Kalimpa az ünneplés ceremóniamestere, és megadja a módját a köszöntésnek: meséje a születésnaphoz kapcsolódik, amibe játékosan épül be a torta, a jókívánságok, az ajándékok ünnepélyes átadása.

VN: Másfelől új típusokkal szeretnénk bővíteni, színesíteni a foglalkozásainkat. Azt tervezzük, hogy részben az óvodás, de már a kisiskolás korosztályra alapozva kidolgozzuk a Mocorgó Csodák foglalkozás-sorozatot, amelynek keretein belül a gyerekek bűvészkedni, zsonglőrködni, óriásbuborékozni tanulhatnának. Gondolkodunk még Mocorgó Néptáncban is, és felmerült a Mocorgó Ovi-Foci ötlete is – annak idején focipályán ismerkedtünk meg Tamással, így térünk vissza az alapokhoz… De a táboraink már beindultak: nyaranta Mocorgó Napközi Táborokat szervezünk, ahol a Mocorgó Csodák fontos szerepet kapnak, és Kalimpa egy egész hetes kalandra hívja a gyerekeket. Ezekről a programjainkról a mindig frissülő Facebook oldalukon lehet tájékozódni, de egyébként a mocorgo.events@gmail.com emailcímen vagyunk elérhetőek.

 

Melyek a legfőbb kihívásai annak, hogy éppen ezzel a korosztállyal dolgoztok, és hogyan tudtok ezekkel a kihívásokkal megbirkózni?

 

VN: A gyerekek egyfelől nagyon élvezik, hogy egyszerre két fiatal felnőtt és egy báb „foglalkozik” velük, ráadásul az „óvóbácsik” meglehetősen ritkák. Nekünk a fejlesztésnek az örömteli része jut, mert lehet, hogy a napi rutin, a rituálék, a rend fenntartása fárasztó lehet egy pedagógusnak, de mi abban a 45 percben éppen arra törekszünk, hogy a gyerekek számára valami érdekes, mozgalmas és felszabadító történjen. Persze ebben le lehet fáradni fizikailag és mentálisan is, de az elmúlik. Ha viszont az egész teherré, kínzó kötelességgé válik, akkor nem szabad folytatni. De ebben számunkra is megvan a feltöltődés lehetősége: nekem például mindig nagyon inspiráló, ha sikerül olyan jót improvizálni egy-egy foglalkozáson, hogy azt meg lehet tartani, be lehet építeni egy következő játékba. Ez tulajdonképpen maga a fejlődés, az építkezés folyamata: fejlődnek a foglalkozások, a gyerekek, és én is.

SZT: Bármennyire fáradt is vagyok, bármilyen nehéz is volt az előző napom, ha bemegyek egy csoportba, és a gyerekek jól érzik magunkat, az rám is átragad. A Mocorgót azért találtuk ki, mert ez egy olyan dolog, amit szívesen csinálunk. Nem érzem azt, hogy több tucatszor kell, lehetőleg minimális eltéréssel, ugyanazt elmondani, eljátszani – és ezért is látom ebben a jövőt, illetve ez ad mindig új erőt hozzá, hogy soha nincs két egyforma foglalkozás. A gyerekek nagyon sokfélék, spontának, így miközben mi is folyamatosan újítjuk a repertoárunkat, ők is más-másképpen reagálnak az újításokra, így minden találkozás tartogat valami meglepetést a gyerekeknek – és nekünk is.